Közel 170 ezer forintot dob a kukába évente egy négyfős magyar család
Magyarországon a háztartásokban fejenként mintegy 60,7 kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezik évente, és ennek 34,3 százaléka elkerülhető pazarlás – derül ki a legfrissebb hazai felmérésből. Ez országos szinten közel 200 ezer tonna olyan élelmiszert jelent, amelyet meg lehetett volna enni.
Az Eurostat 2024-es adatai szerint Magyarországon fejenként 87 kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezett, miközben az uniós átlag 129 kilogramm volt. A magyar mutató 2021 óta javult: akkor 92 kilogramm volt, az uniós átlag viszont ezen az időtávon stagnált.
A háztartásokban keletkező hulladék 60,7 kilogrammos fejenkénti mennyisége országos szinten közel 576 ezer tonnát tesz ki, amiből mintegy 200 ezer tonna lenne elkerülhető – ez fejenként évente majdnem 21 kilogrammot jelent. Az elkerülhető élelmiszerhulladék mértéke kilenc év alatt 37,2 százalékkal csökkent.
A kidobott élelmiszerek háromnegyedét a pékáruk, a készételek, valamint a zöldségek és gyümölcsök adják. A pazarlás okai között szerepel a túlvásárlás, valamint az, hogy a vásárlók megfeledkeznek egyes élelmiszerekről.
A pazarlás nemcsak környezeti, hanem anyagi terhet is jelent: egy négyfős családnál a feleslegesen kidobott élelmiszer értéke évente körülbelül 160–170 ezer forint. Országosan ez több százmilliárd forintos veszteséget okoz a háztartásoknak.
A pazarlás mérséklésében kulcsszerepe van a tudatos vásárlásnak: érdemes figyelni a lejárati dátumra és az adagok mennyiségére, valamint rendszeresen átnézni a kamrát, a polcokat és a hűtőt, hogy ne feledkezzünk meg az élelmiszerekről. A maradékokat célszerű újrahasznosítani, például tovább főzni belőlük vagy lefagyasztani.
A kereskedők oldalán a hamarosan lejáró termékek árkedvezményes átcímkézése bizonyult a leghatékonyabb módszernek a pazarlás ellen egy franciaországi felmérés szerint: a válaszadók csaknem háromnegyede ezt sorolta a leghatékonyabb megoldások közé. Emellett a feleslegesség vált élelmiszer adományozása, a kisebb csomagolások és a pontosabb készletgazdálkodás is hozzájárulhat a hulladék csökkentéséhez.
A pazarlás elleni küzdelem a vásárlóknak pénzt takarít meg, a gazdaságnak kevesebb felesleges termelést és alacsonyabb hulladékkezelési költséget jelent, a környezet terhelését pedig szintén mérsékli. A legnagyobb tartalék a háztartásoknál van: az elkerülhető mintegy 20,8 kilogramm további csökkentése egyszerre spórol a családoknak és járul hozzá a körforgásos gazdasághoz.
