Seszták Miklós letartóztatását januárig meghosszabbította a bíróság
A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája január 30-áig meghosszabbította Seszták Miklós, a KDNP országgyűlési képviselője, volt nemzeti fejlesztési miniszter letartóztatását – közölte a bíróság szerdán. A döntés értelmében a politikus a karácsonyi ünnepeket is rács mögött tölti.
A letartóztatás meghosszabbítását a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) indítványozta, különös tekintettel a szökés, az elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás veszélyeztetésének veszélyére. A bíróság az indítványt megalapozottnak találta, ugyanakkor elutasította a védelem által benyújtott, a letartóztatás megszüntetésére vagy enyhébb kényszerintézkedésre irányuló indítványokat, valamint a gyanúsított óvadék fejében történő szabadlábra helyezésére vonatkozó kérelmét is.
Seszták Miklós ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a nyomozás a Volánbusz Zrt. személyszállítási szolgáltatásainak ellátásával és autóbuszbeszerzéseivel kapcsolatos, milliárdos nagyságrendű vesztegetési ügyre terjed ki.
A nyomozati adatok alapján feltételezhető, hogy a volt miniszter és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója 2015 és 2018 között egy közvetítőn keresztül összesen több mint 11 milliárd forint jogtalan előnyt vett át a Volánbusszal szerződéses kapcsolatban álló cégek képviselőitől. Emellett egy építőipari beruházásokkal foglalkozó cégcsoport képviselője a reménybeli állami megrendelések fejében felajánlotta, hogy minden beruházás után a szerződésekben meghatározott vállalkozói díj 10 százalékát közvetítő közreműködésével visszajuttatja a politikusnak. A cégcsoport 2015 és 2018 között több kiemelt állami beruházást nyert el, amelyekkel összefüggésben több mint egymilliárd forint jogtalan előnyt juttatott a volt fejlesztési miniszternek.
A főügyészség közlése szerint továbbá Seszták Miklós a Nemzeti Sportközpontok által kiírt számos uszoda- és tornaterem-beruházás kapcsán az érintett cég képviselőjétől összesen mintegy 270 millió forint jogtalan előnyt kapott. A politikus cselekménye a gyanú szerint hétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által, hivatali helyzetével visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettét, valamint hatrendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által, bűnszövetségben és üzletszerűen, bűnsegédként elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettét valósíthatja meg.
Az ügyet szeptember 28-án vette át az NVVH, ezen a napon függesztette fel az Országgyűlés Seszták Miklós mentelmi jogát. A letartóztatást a bíróság nyomozási bírája szeptember 30-án rendelte el. Október 6-án a KDNP az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának azonnali vizsgálatát követelte az ügyben, október 7-én pedig a Központi Nyomozó Főügyészség elismerte, hogy Seszták Miklóssal szemben bírói és ügyészi engedélyhez nem kötött leplezett eszközt, úgynevezett rejtett figyelést alkalmazott, amelynek megvolt a jogi alapja.
