Forrong Európa: a lakhatás és a megélhetés miatt kell elképesztő tömeggel szembenéznie a kormányoknak
Egyre nehezebb megfizethető otthont találni Európa nagyvárosaiban, a lakásárak pedig sok helyen jóval gyorsabban emelkednek a háztartások lehetőségeinél. Portugáliában és Spanyolországban tömegek vonulnak utcára a lakhatás miatt, Olaszországban és Franciaországban pedig a megélhetési gondokkal, a társadalmi egyenlőtlenségekkel és a közszolgáltatások állapotával összefüggő elégedetlenség erősödik.
Az európai lakhatási válság egyik legfontosabb sajátossága, hogy egyre szélesebb társadalmi csoportokat érint. Nem kizárólag az alacsony jövedelmű háztartások kerülnek nehéz helyzetbe: a stabil munkával rendelkező fiatalok, a pályakezdők, a kisgyermekes családok és a nagyvárosokban dolgozó középosztálybeliek is egyre gyakrabban szembesülnek azzal, hogy lakbérre vagy lakásvásárlásra jövedelmük aránytalanul nagy részét kellene fordítaniuk.
2026 második negyedévében az Európai Unióban a lakásárak 4,7 százalékkal, a lakbérek pedig 3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Az európai helyzet azonban nem egységes: Portugáliában a lakásárak 16,5 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, Spanyolországban 12,2 százalékos drágulást mértek, Olaszországban 4 százalékos növekedést regisztráltak, Franciaországban pedig 0,8 százalékos éves csökkenést mutattak ki. A különbségek arra figyelmeztetnek, hogy a lakhatási válságot nem lehet egyszerűen az ingatlanárak emelkedésével azonosítani.
Portugália az európai lakhatási válság egyik leglátványabb példája. A portugál lakásárak 2025 végére a 2015-ös szint mintegy 180 százalékával emelkedtek, a drágulás 2026-ban sem állt meg. Októberben Lisszabonban és Portóban ezrek vettek részt a demonstrációkban, miután a rendőrség felszámolta a lakhatási válság ellen tiltakozók sátortáborait. A lisszaboni Rossio téren korábban mintegy 200 sátrat állítottak fel, a rendőrségi intézkedések során pedig 55 embert vettek őrizetbe. A portugál parlament szeptember végén első olvasatban támogatta azt a vitatott reformcsomagot, amely megkönnyítené a kilakoltatásokat, és megszüntetné az új bérleti szerződésekre vonatkozó lakbéremelési korlátot.
Spanyolországban a lakhatás az elmúlt években az egyik legélesebb társadalmi vitává vált. A 2025. áprilisi demonstrációk mintegy negyven várost érintettek, Madridban a bérlői érdekképviseletek több mint 150 ezer résztvevőről beszéltek. Szeptemberben nagy visszhangot váltott ki egy 87 éves madridi nő kilakoltatása, aki 1956 óta élt ugyanabban a lakásban; az ügyben szerepet játszott az ingatlan tulajdonosa által kért, 230 százalékos lakbéremelés, amelyet az idős bérlő nem tudott megfizetni.
Franciaországban a legutóbbi megmozdulások közvetlen kiváltó okaként az iskolák állapotát, a tanárhiányt és a közszolgáltatásokban tapasztalható egyenlőtlenségeket említették. A lakhatási kiadások 2025-ben a háztartások költségvetésének 28 százalékát tették ki. 2025. január 1-jén 5,4 millió szociális bérlakást tartottak nyilván, amelyek a lakott főlakások 15,9 százalékát tették ki, az állomány ugyanakkor egy év alatt mindössze 0,5 százalékkal bővült.
Olaszországban a szociális bérlakások aránya a teljes lakásállományon belül 2010 és 2022 között 4,2 százalékról 2,4 százalékra csökkent, ami jelentősen elmarad az OECD 7,1 százalékos átlagától. Milánóban a hétvégén több ezer ember vett részt a megélhetési válság elleni felvonuláson; a belvárosban a demonstráció egyes csoportok fellépése miatt erőszakba fordult, üvegeket és petárdákat dobáltak a rendőrökre, barikádokat emeltek, üzletek kirakatait törték be, és fosztogatásokról is érkeztek jelentések. A város 2026 júniusában kétmillió eurót különített el fiatal munkavállalók támogatására; az arra jogosult bérlők egyszeri, legfeljebb 2400 eurós segítséget kaphatnak, ha nettó havi jövedelmük több mint 30 százalékát lakbérre fordítják.
A lakhatási válság egyik legfontosabb oka, hogy a kínálat nem képes megfelelően alkalmazkodni a kereslethez. Az Európai Bizottság szerint az EU-nak évente több mint kétmillió lakást kellene építenie a jelenlegi igények kielégítéséhez, mintegy 650 ezerrel többet a jelenleg évente létrejövő 1,6 milliónál; a többletigény kielégítése évi 153 milliárd euró körüli beruházást igényelhet. A rövid távú bérbeadás az uniós lakásállomány egészének csak körülbelül 1,2 százalékát teszi ki, az arány ugyanakkor egyes turisztikai térségekben jóvá magasabb lehet. Az uniós lakásállomány körülbelül 20 százaléka üresen áll, ezt az adatot azonban óvatosan kell értelmezni.
