Tömegek menekülnek Budapestről: erre költöznek most a magyarok az elszabadult árak elől

by David
0 comments
Tömegek menekülnek Budapestről: erre költöznek most a magyarok az elszabadult árak elől

Tömegek menekülnek Budapestről: ide költöznek most az élelmes magyarok a méregdrága árak elől

2025-ben Magyarországon 226 ezer ember változtatott állandó lakcímet úgy, hogy másik településre költözött, a településeken belül pedig 191 ezer ember költözött. Összesen 417 ezren változtatták meg állandó lakhelyüket, ami 10 százalékkal kevesebb, mint 2024-ben.

A legnagyobb költözési áramlások középpontja egyértelműen Budapest: a tíz legnagyobb járásközi költözési irány mindegyikének a főváros az egyik végpontja, és csak a 35. helyen jelenik meg az első olyan útvonal, amely nem érinti Budapestet.

A főváros és az agglomeráció között zajlott a legnagyobb forgalom. Budapestről tavaly több mint 16 ezren költöztek Pest vármegyébe, fordított irányban majdnem 10 ezren, így a főváros nettó 7 ezer lakost veszített ebben az összevetésben.

A főváros ugyanakkor továbbra is fontos célpontja a távolabbról érkezőknek, különösen Borsod-Abaúj-Zemplénből, Szabolcs-Szatmár-Beregből és Hajdú-Biharból.

„A költözési adatokból nagyon jól látszik Budapest kettős szerepe. A főváros továbbra is erős célpont, elsősorban a fiatalok és az egyedülállók számára, ugyanakkor amikor a háztartások élethelyzete megváltozik, például nagyobb lakásra vagy családi házra van szükségük, sokan már az agglomerációban keresnek megfizethetőbb alternatívát. A lakásárak ezért nemcsak követik, hanem alakíthatják is a költözési irányokat” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A szakember hozzátette, hogy ez a jelenség nemcsak Budapestre, hanem valamennyi nagyvárosra jellemző a lakásárak emelkedése miatt.

A településméret szerinti legnagyobb költözési veszteséget a 100-300 ezres lakosú nagyvárosok és Budapest szenvedte el közel 3,7-4 ezer fővel, a nyertesek pedig a 2-5 ezer fős települések, ezekbe 5,8 ezer fővel többen költöztek.

A koreloszlás szerinti adatok is erre a kettősségre utalnak. Budapest tavaly még nettó nyertese volt a 20–29 évesek vándorlásának, 30 év felett azonban fokozatosan megfordul a kép. A 35–39 éveseknél már veszít a főváros, és velük együtt a gyerekek is kifelé mozognak.

2025-ben újdonság, hogy a 20-as éveiben járó korosztály számára nem csak Budapest számított vonzó célpontnak, hanem a 100-300 ezres nagyvárosok is. A családi állapot szerinti bontásban ugyanez látszik: Budapest a fiatal egyedülállókat vonzza, miközben a fiatal házasok egy része inkább kisebb települések felé mozdul.

Érdekes adalék a költözések hátteréhez, hogy a 40-59 éves költözők legalább 30 százaléka elvált családi állapotú.

Budapesten belül is hasonlóak az irányok. A drágább belső pesti kerületek jellemzően veszítenek a kerületek közötti költözéseken, míg több budai és külső pesti kerület nyer. A „leghűségesebb” 2025-ben Budafok-Tétény volt, ahol a Budapesten belül költözők 59,4 százaléka a kerületen belül maradt.

A nagyvárosokból a környező kisebb települések felé tartó mozgás vidéken is megjelenik. A vesztes nagyvárosi járások között van a Miskolci, a Szegedi és a Pécsi.

A legerősebb szuburbanizáció ugyanakkor továbbra is Budapest környezetében zajlik: a tizenöt legnagyobb nyertes járásból tizenkettő Pest megyei.

A Balaton is jelentős nyertese volt a költözéseknek. A hét tóparti járás együttes nettó nyeresége 1252 fő volt 2025-ben, ennek 41 százaléka egyedül Budapesthez, 79 százaléka pedig Budapesthez és Pest vármegyéhez kötődött. A tó népszerűsége ugyanakkor a környező, olcsóbb térségek felé is terelheti azokat, akik a magasabb parti árakat már nem tudják vagy nem akarják megfizetni.

A harmincéves adatsorból az is kiderül, hogy a költözési statisztikák alakulását hosszú időn keresztül meghatározták az 1970-es években született Ratkó-unokák. Ahogy ez a nemzedék öregedett, mindig az éppen aktuális korcsoportja került nagyobb súllyal a költözők közé.

A szakember szerint ez azért kiemelten fontos, mert a mai fiatalok súlya a költözésekben és az ingatlanvásárlásokban nem csak azért kisebb, mert kevésbé mobilizálhatóak és magasabbak a lakásárak, hanem ezért is, hogy egyszerűen kisebb létszámú generációról van szó.

A költözők becsült átlagéletkora a tíz év alatt, azaz 2005 és 2025 között 29,4 évről 35,7 évre emelkedett.

A költözési irányok és a lakásárak kölcsönösen hatnak egymásra. A magas budapesti és nagyvárosi árak ösztönözhetik azokat a családokat, amelyek nagyobb ingatlanba költöznének, hogy az agglomerációs övezetekben keressenek otthont. Közben viszont azokon a területeken, ahová tartósan sokan költöznek – például a nagyvárosok vonzáskörzetében vagy a Balatonnál –, az erős kereslet maga is magasabb árakat eredményezhet.

Budapest és Pest megye között ez különösen látványos volt: miközben 2023 és 2025 között a fővárosi lakásárak prémiuma az agglomerációs övezetéhez képest 1,45-ról 1,69-szeresre nőtt, Budapest nettó vándorlási vesztesége is 5,2 ezer főről 6,7 ezerre erősödött Pest vármegyével szemben.

You may also like

Leave a Comment

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Pénz Vár

 

A pénzügyi és kriptohírek célja a tájékoztatás, nem a befektetésre ösztönzés. Ne vegye őket befektetési tanácsnak!