Vége lehet az olcsó utazásnak: kétszámjegyű áremelésre készül a fapados óriás
A Ryanair a szeptember végén zárult félévében 15 százalékkal, 2,15 milliárd euróra csökkentette adózott eredményét az egy évvel korábbihoz képest, miközben árbevétele 3 százalékkal, 10,08 milliárd euróra nőtt. A nyereséget egyszerre terhelte az iráni konfliktus nyomán megugró kerozinköltség és az átlagos jegyárak csökkenése.
A fedezeti ügyletekkel nem biztosított, vagyis a piaci spot áraknak közvetlenül kitett repülőgép-üzemanyag ára a duplájára, hordónként mintegy 130 dollárra emelkedett. A működési költségek összességében 10 százalékkal nőttek. Az átlagos jegyár eközben 4 százalékkal csökkent, részben azért, mert a közel-keleti feszültség óvatosabbá tette az utazóközönséget, és későbbre tolta a foglalási időpontokat. Az utasforgalom ugyanakkor 6 százalékkal, 125,8 millió főre bővült.
Michael O’Leary vezérigazgató a gyorsjelentést követően arra figyelmeztetett, hogy 2027-ben két számjegyű jegyáremelkedés jöhet az európai légi közlekedésben. A Ryanair kalkulációi szerint a 2028 márciusában záruló pénzügyi évben az üzemanyagköltségek mintegy 2 milliárd euróval, nagyjából harmadával emelkedhetnek.
Ennek teljes kompenzálásához O’Leary szerint akár 20 százalékos jegyáremelésre is szükség lenne, de kérdéses, hogy mekkora drágítást bír el a piac. A légitársaság ezért további hatékonyságnövelő intézkedéseket is vizsgál, többek között a bérek átmeneti befagyasztását, a személyzeti ráfordítások lefaragását és a mesterséges intelligencia szélesebb körű integrálását.
