Novembertől kötelező a tiltólista az étrend-kiegészítőknél
November 1-től kötelezően alkalmazni kell az élelmiszerekben és étrend-kiegészítőkben nem, vagy csak korlátozással felhasználható növények és egyéb élettani hatású anyagok listáját. A korábban csak szakmai útmutatásként működő jegyzéket a gyártók és a forgalmazók ezentúl nem kezelhetik puszta ajánlásként.
A változtatást a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács, valamint a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete közösen kezdeményezte. A három szervezet azért fordult az egészségügyi tárcához, mert álláspontjuk szerint a korábbi szabályozás nem biztosította teljes körűen a kockázatos összetevők felhasználására vonatkozó korlátozások érvényesítését.
Eddig nem volt kötelező betartani a listát
A tudományos tanácsadó testület 2017 óta teszi közzé az úgynevezett negatív listát. Ezen olyan növények, növényi részek és egyéb élettani hatású anyagok szerepelnek, amelyek felhasználása közegészségügyi kockázatot jelenthet, ezért élelmiszerekben egyáltalán nem, vagy csak meghatározott korlátozások mellett javasolt az alkalmazásuk. A lista korábban szakmai útmutatásként szolgált, önmagában nem rendelkezett kötelező jogi erővel.
Egyes piaci szereplők emiatt figyelmen kívül hagyták a felsorolt tiltásokat és határértékeket, veszélyeztetve a fogyasztók biztonságát. A hatósági fellépés lehetőségei ezen a területen korlátozottak voltak, az ágazati önszabályozás pedig csak részleges eredményt hozott. Más területeken már korábban is léteztek kötelező előírások: az étrend-kiegészítőknek például tilos betegségmegelőző vagy gyógyító hatást tulajdonítani, és szabályozott az alkalmazható vitaminok, illetve ásványi anyagok köre is.
Novembertől a forgalomba kerülő termékekre is kötelező
A változást az Országos Népegészségügyi Intézetről szóló, október 29-én megjelent 323/2026. kormányrendelet hozta el. Ennek 14. paragrafusa rögzíti, hogy az intézet tudományos tanácsadó testületet működtet az élelmiszerekben és étrend-kiegészítőkben felhasználni kívánt növényi és egyéb, táplálkozási vagy élettani hatású anyagok értékelésére.
A testület feladata a nem vagy csak korlátozással alkalmazható anyagok listájának összeállítása és folyamatos frissítése. A listát az intézet a honlapján teszi közzé, előírásai pedig november 1-től kötelezőek a forgalomba kerülő élelmiszerekre és étrend-kiegészítőkre. A szabályozás így a vitaminokon és ásványi anyagokon túl más összetevők felhasználásánál is kötelező korlátokat állít. A változás az étrend-kiegészítők mellett minden olyan élelmiszert érint, amelyben a listán szereplő anyagokat alkalmaznák.
