Kitálaltak a magyar orvosok: már nem a hálapénz dönt, ez lett az egészségügy új valutája
A közel kétezer orvos megkérdezésével készült friss felmérés szerint a hálapénzt nagyrészt sikerült kiszorítani a magyar egészségügyből, helyét azonban a kapcsolati tőke vette át, miközben az egészségügyi dolgozók leginkább az érdemalapú teljesítményértékelést és a visszajelzéseket hiányolják.
A K-Monitor és a Magyar Orvosi Kamara közös kutatása 2026 első felében, online kérdőíves formában zajlott. Az eredmények azt mutatják, hogy a paraszolvencia visszaszorítása sikeres volt: míg korábban például a szülészet-nőgyógyászatot vagy a sebészetet szinte teljesen áthatotta a hálapénz, mára az orvosok közel harmada szerint teljesen megszűnt ez a jelenség, a többség szerint pedig már csak elvétve fordul elő.
Az egyenlőtlen hozzáférés ugyanakkor megmaradt, mivel a pénz helyett ma a kapcsolati tőke jelenti az egészségügy valutáját. A válaszadók mindössze 3 százaléka hisz abban, hogy a jó ellátáshoz kizárólag a hivatalos utakon keresztül lehet hozzájutni. A megkérdezettek háromnegyede szerint mindennapos a celebek, a közéleti szereplők és a rokonok soron kívüli, VIP-ellátása, ami tovább mélyíti a társadalmi egyenlőtlenségeket.
A kutatás határozottan cáfolja azt a társadalmi tévhitet, miszerint az állami ellátás azért teljesít gyengén, mert az orvosok ellazsálják a munkaidejüket a magánpraxisuk építése érdekében. Ezt a leegyszerűsítő magyarázatot a válaszadók túlnyomó többsége visszautasítja, ráadásul csupán 14 százalékuk gondolja úgy, hogy a magánellátás szakmailag magasabb minőséget nyújt a közellátásnál. Széles körű az egyetértés abban, hogy a magánszektorban azért könnyebb a munka, mert a bonyolult eseteket vagy a fellépő komplikációkat egyszerűen visszairányítják az állami rendszerbe.
Komoly aggodalomra ad okot, hogy minden második orvos szerint a magánszektorban gyakran végeznek indokolatlan vizsgálatokat pusztán a bevétel növelése érdekében, az orvosok több mint kétharmada pedig a két szektor szabálytalan, kórházi osztályokon belüli összemosódását is tapasztalja.
A bérek és a leterheltség tekintetében éles kontraszt mutatkozik a két szféra között. A kizárólag az állami rendszerben dolgozó orvosoknak csupán a negyede elégedett a fizetésével, mivel úgy érzik, az nincs arányban az óriási munkaterheléssel és felelősséggel, a szakdolgozók helyzetét pedig még ennél is borúsabbnak látják.
Az orvosok mindennapjait a túlterheltség és a frusztráció jellemzi, megbecsültnek csupán minden tizedik szakember érzi magát. A motiváció javításához azonban a fizetésemelés önmagában kevés, a többség szerint a kiszámítható bérezés csak a munkakörülmények párhuzamos fejlesztésével együtt hozhat érdemi változást.
A hazai egészségügyi rendszer legfájóbb pontja az érdemalapú értékelés hiánya. Az orvosok 82 százaléka szerint nincs hatékony teljesítménymérés, a vezetők kinevezése és az előmenetel pedig jellemzően nem a szakmai munkán, hanem a lojalitáson és a személyes kapcsolatokon múlik. A szakemberek egyfajta visszajelzési vákuumban dolgoznak, ahol sem a kiemelkedő, sem a rossz teljesítménynek nincs intézményes következménye.
Éppen ezért az orvosok döntő többsége átlátható előmeneteli rendszert, érdemalapú vezetőkinevezést és valós teljesítményértékelést követel a betegellátás minőségének és a dolgozók motivációjának javítása érdekében.
