Gyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy Györgyöt hivatali visszaélés gyanújával
A Nemzeti Nyomozó Iroda hivatali visszaélés gyanújával gyanúsítottként hallgatta ki a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökét és további hat embert. Az eljárás a jegybank új vezetésének feljelentése nyomán indult el, miután felmerült, hogy az intézmény korábban hatósági vizsgálatokkal zsarolhatta az Erste Bankot.
Az ügy még idén tavasszal robbant ki, amikor Simor András egykori jegybankelnök nyilvánosságra hozta, hogy az MNB egyik alelnöke nyomást gyakorolt az Erste Bankra annak érdekében, hogy távolítsák el őt a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából. Simor állítása szerint a jegybank gyakorlatilag megzsarolta a hitelintézetet, kellemetlen hatósági eljárásokat helyezve kilátásba.
Miután az Erste is jelezte, hogy jogilag megkérdőjelezhető bánásmódban volt része, az MNB új vezetése belső vizsgálatot indított, majd feljelentést tett az ügyben. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda a tavasz óta zajló eljárás során a jegybanktól és a pénzintézettől is bizonyító erejű dokumentumokat szerzett be.
A nyomozók a mai napon hét személyt – köztük az MNB volt elnökét – gyanúsítottként hallgattak ki hivatali visszaélés miatt. A kihallgatásokat követően mindegyikük otthonában házkutatást tartottak, és lementették a mobileszközeik adatait. A nyomozás az érintettek szerepének teljes körű tisztázása érdekében tovább folytatódik.
Az ügyhöz kapcsolódik, hogy Matolcsy György éppen ma reggel tett közzé egy videót a YouTube-csatornáján. A felvételen az Erste Bank állítólagos megzsarolásának körülményeiről beszélt, és igyekezett tisztázni, hogy neki pontosan milyen szerepe volt a történtekben.
