Húszmillió forintot ért Deák Bill Gyula legendás dala – szerzői jogi per után ítélték neki a jogdíjakat
Komoly jogvita alakult ki Deák Bill Gyula egyik legismertebb dala, a Hosszú, fekete haj körül, miután többen is megpróbálták magukénak bejegyeztetni a szerzeményt. A szerzői jogokat végül a bíróság az énekesnek ítélte, aki az ügy lezárását követően mintegy húszmillió forintot kapott.
A dal már 1981-ben felcsendült a Kopaszkutya című filmben, és az évek során a mulatós világban is széles körben ismertté vált.
Az ügyben tanúként hallgatták meg azt a zenészt, aki arról beszélt, hogy a szerzeményt később többen is megpróbálták saját nevükre bejegyeztetni. Emiatt az Artisjusnál zárolták a dal után beérkező jogdíjakat, és az ügyből végül bírósági eljárás lett.
A tanú elmondása szerint eskü alatt vallotta, hogy a dal Deák Bill Gyula szerzeménye. A bíróság végül az énekesnek ítélte a szerzői jogokat, így a dal után járó pénz is őt illette meg. Az összeg akkori értéken jelentősnek számított.
A jogvita lezárását követően Deák Bill Gyula családjával egy törökországi nyaralásra utazott, és meghívta magával azt a zenészt, aki mellette tanúskodott, valamint annak öccsét, ám végül nem tartottak velük.
