Kakaóhulladékból nyert összetevők kerülhetnek az élelmiszerekbe
Egymillió eurós tőkebevonást zárt a holland Greencovery startup, amely kakaóhulladék-feldolgozó technológiájának továbbfejlesztését célozza. A vállalat emellett már egy újabb, akár hárommillió eurós finanszírozási kör előkészítésén dolgozik.
A Wageningeni Egyetemen 2018-ban alapított cég olyan fizikai-kémiai szeparációs eljárást fejlesztett ki, amellyel élelmiszeripari melléktermékekből – többek között kakaóból – állít elő magas hozzáadott értékű összetevőket. A technológia rostokat, fehérjéket, aminosavakat, zsírokat és ízanyagokat nyer ki az egyébként kidobásra ítélt alapanyagokból, az iparági átlagnál alacsonyabb víz- és energiafelhasználás mellett.
Az egymillió eurós tőkebevonási körben Észak-Hollandia tartományi fejlesztési ügynöksége, a ROM InWest csatlakozott a korábbi befektető Brightlands Venture Partnershez és egy magánbefektetőhöz. A következő, hárommillió eurós tőkeemelési körre már érkeztek befektetői kötelezettségvállalások; ez az összeg a teljes körű ipari gyártás beindítását és a nagyobb volumenű alapanyag-ellátást fedezné.
A Greencovery jelenleg három, kakaómelléktermékekből származó funkcionális összetevőn – egy rostkészítményen, egy oldható roston és egy kivonaton – dolgozik. Ezek az alapanyagok megbízható alternatívát kínálhatnak a gyártóknak a globális kakaóárak ingadozásának kezelésére, miközben kiszolgálják a természetes ízesítők és a csökkentett cukortartalmú termékek iránti növekvő keresletet.
A cég első termékei közé tartozott egy ecetgyártási melléktermékből készült banánkivonat, valamint egy parmezánkéregből nyert, tiszta címkés umami ízanyag. Emellett az okara, vagyis a szójatej- és tofugyártás rostmaradékának újrahasznosításán is dolgoznak.
„Számos alapanyagon bizonyítottuk a technológiánkat, a kávétól az olajpogácsákon át a diófélékig, de a kakaóval jutunk el az ipari léptékű kereskedelmi gyártáshoz” – nyilatkozta Carlos Cabrera, a cég alapítója és ügyvezetője.
A startup egy stratégiai partnerrel közösen bővíti gyártókapacitását, évi ezer tonnás volument megcélozva. Észak-Hollandia – és azon belül Zaandam – évszázadok óta az európai élelmiszer-feldolgozás és a globális kakaókereskedelem központja, ahol évente több mint 350 ezer tonna élelmiszeripari melléktermék keletkezik. A Greencovery ezeket helyben dolgozná fel funkcionális összetevőkké ahelyett, hogy alacsony értékű felhasználásra exportálnák vagy megsemmisítenék azokat.
A kakaó piaca jelenleg különösen érzékeny terület, mivel a készletek 2024-ben évtizedes mélypontra zuhantak, az árak pedig történelmi csúcsra emelkedtek. A kakaó ráadásul a világ egyik leginkább pazarolt gyümölcse, hiszen a csokoládégyártás során a termés 70-80 százalékát kidobják, annak ellenére, hogy a fennmaradó részek jelentős táplálkozási és funkcionális értékkel bírnak.
