Szakértő: átfogó stratégia nélkül nem oldódik meg a lakhatási válság
Magyarországon becslések szerint mintegy hárommillió embert érint a lakhatási szegénység valamelyik formája. A megfizethető lakhatás biztosítása Európa tehetősebb országaiban is komoly állami beavatkozásokat igényel, a hazai kormány pedig bérlakásépítést és a lakáspolitika átalakítását ígéri.
Jelinek Csaba, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont kutatója szerint jelentős trendfordulóról beszélhetünk a lakáspolitika területén. Az eddigi nyilatkozatok arra utalnak, hogy az állam felismeri felelősségét a lakhatási válság kezelésében, és aktívabb szerepet készül vállalni. A bérlakásokat lehetséges válságkezelő eszközként kezeli, a lakhatást pedig önálló társadalmi és városfejlesztési problémaként közelíti meg – mondta.
A bejelentések azonban egyelőre nem adnak választ arra, hogy az egyes támogatások és szabályozási lépések milyen közös célokat követnek, és mennyire lesznek kiszámíthatók az érintettek számára. Koherens kormányzati lakáspolitikáról akkor beszélhetünk, amikor a legfontosabb társadalmi szereplőkkel egyeztetve létrejön egy új, hosszú távú lakhatási stratégia, amely kiszámítható, átlátható és számonkérhető alapot ad a beavatkozásoknak.
A kutató szerint a tárgyalóasztalnál az ingatlanfejlesztők és a pénzügyi szereplők mellett a lakásüggyel foglalkozó kutatóknak, civil szervezeteknek és önkormányzatoknak is helyet kell kapniuk.
Jelinek előrelépésként értékeli a szociális tűzifaprogram átalakítását és a kiemelt lakásberuházások felülvizsgálatát. Úgy véli, ezek a korábbi közpolitikai hibák kijavítását célozzák. Az Otthon Start programot ugyanakkor átgondolandónak tartja, mert társadalmi szempontból nem védhető módon a legjobban kereső háztartások felé csatornáz jelentős közpénzeket.
A lakhatási szegénység a lakás minőségétől a havi kiadásokon át az otthon megtartásának biztonságáig többféle nehézséget foglal magában. Ide sorolják azokat, akik rossz minőségű, nehezen kifűthető, vizesedő, zsúfolt vagy sötét lakásban élnek, valamint azokat, akiknek jövedelmük 30–40 százalékát viszik el a lakhatási kiadások.
A kutató felhívta a figyelmet az adatok hiányosságaira is: a KSH utoljára tizenegy éve végzett nagymintás lakhatási adatfelvételt, a 2022-es népszámlálás pedig csak korlátozottan alkalmas a lakhatási folyamatok áttekintésére.
A következő időszak egyik legfontosabb beavatkozásának az MFB által kezelt, megfizethető bérlakások és kollégiumok építését szolgáló programot tartja, amely több száz milliárd forintnyi forrást mozgathat meg. A pénzügyi keret nagysága mellett a felhasználás feltételeit tekinti döntőnek: olyan lakásokra és kollégiumi férőhelyekre lenne szükség, amelyek ténylegesen elérhetők a megcélzott háztartások számára, és megfizethetőségük hosszabb távon is fennmarad.
Jelinek szerint a programot hiba lenne pusztán piaci érdekek szerint kialakítani. Ehhez a nonprofit szereplőket is helyzetbe kell hozni: az önkormányzatokat, a civil szervezeteket, a köztulajdonú cégeket és az új lakásszövetkezeteket. Egyúttal meg kell akadályozni az állami és uniós források elszivárgását, és hosszú távú garanciákat kell teremteni a megfizethetőségre.
A szakértő a működéshez szükséges intézményi és szabályozási környezet átalakítását is sürgeti. Meg kell határozni az intézményi bérlakásfejlesztők és -kezelők szerepét, külön ösztönzőkkel és támogatásokkal erősítve a közcélú, illetve nonprofit szereplőket. Ezzel párhuzamosan a jelenleg rosszul működő magánbérleti piac újraszabályozását is szükségesnek tartja.
