Akár egymillió hektár szántó is eltűnhet Magyarországról
A folyók szabályozása, a vízelvezetésre épülő gazdálkodás, a nedvességpazarló növénytermesztési technológiák és a klímaváltozás együttesen vezetett oda, hogy Magyarországon különösen súlyossá vált a talajvízszint csökkenése. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora szerint a megoldás a víz helyben tartásában, a mezőgazdasági technológiák átalakításában és a gazdálkodói szemléletváltásban rejlik.
A szakember rámutatott: a jelenlegi folyamatok megértéséhez egészen a 19. századig kell visszatekinteni, amikor a folyószabályozások és a vízrendezési munkálatok alapvetően átalakították a Kárpát-medence vízháztartását. Ezek a beavatkozások a maguk korában indokoltak voltak, hiszen új mezőgazdasági területek művelésbe vonását tették lehetővé és mérsékelték az árvízi kockázatokat, ám a szemlélet középpontjában a víz elvezetése állt. A megváltozott éghajlati viszonyok között ma már éppen ennek az ellenkezőjére lenne szükség: a lehulló csapadék minél nagyobb részét helyben kellene tartani.
A csatornák elhanyagolása is rontja a helyzetet
A víz visszatartásának lehetőségeit az Alföld egykori csatornahálózatának átalakulása is befolyásolta. A korábban működő belvízelvezető csatornák a víz összegyűjtésében és a talajvíz viszonyainak alakításában is szerepet játszottak, ám a mezőgazdaság átalakulásával, a földtulajdon- és birtokszerkezet változásával számos ilyen létesítmény eltűnt vagy elhanyagolttá vált. A csatornák egy része feltöltődött, benőtte a növényzet, így a víz helyben tartására alkalmas infrastruktúra is meggyengült.
A legsürgetőbb feladat az, hogy a lehulló csapadék minél nagyobb része a tájban és a talajban maradjon. A talajba kerülő csapadék jelentős hányadát elveszítjük: a víz egy része elpárolog, más része elfolyik, mielőtt érdemben hasznosulhatna. A veszteség mérséklésében a talajhasználat és a talajművelés átalakításának is fontos szerepe van: a kevesebb talajmunkával, nagyobb szervesanyag-tartalommal és tartósabb talajborítással járó gazdálkodás csökkentheti a párolgást, és javíthatja a talaj vízmegtartó képességét.
A víz helyben tartásához ugyanakkor nem elegendő kizárólag a gazdálkodók gyakorlatát megváltoztatni. A meglévő csatornák karbantartására, a vízvisszatartást segítő műszaki beavatkozásokra és beruházásokra is szükség van. A korábbi „Vizet a tájba!” kezdeményezéshez hasonló programok fontos szerepet tölthetnek be abban, hogy a víz ne minél gyorsabban elhagyja a területet, hanem ott maradjon, ahol a talajnak, az élővilágnak és a mezőgazdaságnak szüksége van rá.
A Homokhátság különösen veszélyeztetett
A talajvíz csökkenése messze túlmutat a mezőgazdaság problémáin: hatással lehet a felszíni vizek mennyiségére, a természetes élőhelyek állapotára, az ivóvízbázisokra, valamint egy térség mikroklímájára is. Különösen veszélyeztetett terület a Homokhátság, ahol a tartós vízhiány egyes részeken már a félsivatagosodás kockázatát veti fel. Ilyen körülmények között már nem az a kérdés, hogy milyen növényt érdemes termeszteni, hanem az, hogy az adott földterület milyen hasznosítás mellett maradhat hosszú távon életképes.
Becslések szerint akár nyolcszázezer és egymillió hektár közé tehető az a szántóterület, amely visszaeshet, ha a jelenlegi környezeti folyamatok tartósnak bizonyulnak. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek a területek kikerülnek a mezőgazdasági hasznosításból, hanem azt, hogy más művelési ágakra kell átállni: egyes helyeken az agrárerdészet, az erdőgazdálkodás vagy a legeltetéses állattartás jelenthet alternatívát a hagyományos szántóföldi növénytermesztéssel szemben.
A szemléletváltás nem halasztható tovább
A változáshoz a gazdálkodói szemlélet megújulására is szükség van. A generációváltás ebből a szempontból jelentős lehetőséget kínálhat, hiszen az újabb nemzedékek könnyebben nyithatnak a digitális megoldások, a precíziós gazdálkodás, az automatizáció és az új termesztéstechnológiák felé. A generációváltás fokozatos folyamat, amely már jelenleg is zajlik, de nem jelenti azt, hogy a vízhiányhoz való alkalmazkodás elhalasztható lenne.
A szükséges tudás és technológia rendelkezésre áll: Izraelben és az észak-afrikai országokban a Magyarországnál kedvezőtlenebb természeti adottságok mellett is működőképes mezőgazdasági rendszereket alakítottak ki. A tanulság az, hogy a termelés módját, a termesztett növényeket és a vízhasználatot a környezeti feltételekhez kell igazítani. A vízmegtartás, a talajkímélő gazdálkodás, a tájhasználat átalakítása és az új technológiák alkalmazása egymást kiegészítő feladatok, amelyekben a gazdálkodóknak, a kutatóknak és az államnak egyaránt szerepe van.
