Felkészülés a legrosszabbra: az európai NATO-tagok az amerikai csapatkivonástól tartanak
Az európai NATO-szövetségesek a legrosszabb forgatókönyvre készülnek a keddi amerikai félidős választások előtt. Attól tartanak ugyanis, hogy egy esetleges republikánus vereség után a belpolitikailag megbénult Donald Trump elnök drasztikus csapatkivonást rendelhet el a kontinensről, és alapjaiban szabhatja át a külpolitikát.
A felmérések szerint a demokraták jó eséllyel átvehetik a képviselőház, sőt akár a szenátus irányítását is. A történelmi mélypontra zuhant népszerűségű államfő a kongresszusi korlátok miatt várhatóan a nemzetközi színtéren próbálja majd demonstrálni az erejét.
NATO-diplomaták szerint a legnagyobb aggodalmat az európai amerikai haderő-jelenlét decemberre tervezett felülvizsgálata okozza. Félő ugyanis, hogy az elnök a saját szavazóbázisának mozgósítása érdekében a vártnál sokkal nagyobb léptékű csapatkivonásról dönt.
A szövetségesek közötti feszültséget már a választások előtt tovább élezte az ukrajnai Starlink-szolgáltatások lekapcsolása, valamint az amerikai elnök közeledése Vlagyimir Putyinhoz. Szakértők szerint valós veszély, hogy Washington egy Kijevre erőltetett béketervhez vagy az orosz elnökkel kötött átfogó megállapodáshoz köti az európai katonai jelenlét fenntartását. Emellett az Egyesült Államok visszafoghatja a NATO közös költségvetésébe szánt befizetéseit, és az ukrajnai fegyverbeszerzési programokat is korlátozhatja.
A Fehér Ház visszautasítja a bírálatokat, hangsúlyozva, hogy Trump minden elődjénél többet tett a szövetségért. Eredményként említik a grönlandi amerikai katonai jelenlét megerősítését, valamint a tagállamokból kicsikart vállalást, amelynek értelmében 2035-ig a GDP 5 százalékára emelik védelmi kiadásaikat. Olivia Wales helyettes szóvivő ugyanakkor jelezte, hogy az elnök továbbra is nehezményezi, amiért az európai partnerek nem támogatták Washingtont az Irán elleni háborúban.
Egy súlyos republikánus vereség paradox módon akár késleltetheti is a csapatkivonásokat. Pete Hegseth védelmi miniszter rendkívül népszerűtlenné vált, miután rendre megtagadja a törvényhozók tájékoztatását, ráadásul a tábornokok indoklás nélküli menesztése és az elhúzódó iráni konfliktus miatt is a támadások kereszttüzébe került. Egy demokrata többségű kongresszus azonnali vizsgálatokat indíthat ellene, ami a távozásához vezethet, az ezzel járó átmeneti időszak pedig hónapokkal vetheti vissza a haderő-átcsoportosítási terveket.
Bár az amerikai törvények jelenleg 76 ezer főben határozzák meg az Európában állomásozó amerikai katonák minimális létszámát, a jelenlegi adminisztráció korábban is figyelmen kívül hagyott már kongresszusi iránymutatásokat és bírósági döntéseket. Ha Washington végül az átfogó kivonulás mellett dönt, az európai szövetségeseknek önerőből kell megoldaniuk a légvédelmi rendszerek, az elektronikai hadviselés, a hírszerzés, a légi utántöltés és a speciális logisztikai képességek pótlását.
