Dróntámadás bénította meg a Yandex adatközpontjait
Október 7-ről 8-ra virradó éjszaka dróntámadás súlyosan megrongálta a Yandex szaszovói adatközpontját, amely teljesen leállt. Október 9-én a kalugai központot is támadás érte, ahol az infrastruktúra egy része vált működésképtelenné. A vállalat adatközpontjait szolgáltatásai „vas szívének” nevezte, és akkor még azt sem tudta megmondani, mikor állhat teljesen helyre az érintett infrastruktúra.
Egy kiesés funkcionális lenyomatot rajzol a rendszer körül
Normál működés közben nem feltétlenül átlátható, mi minden függ egy adatközponttól. Amikor azonban kiesik, a következmények funkcionális lenyomatot rajzolnak köré: nem a szolgáltató technikai térképét mutatják meg, hanem azt, milyen szolgáltatások, intézmények és társadalmi funkciók érzik meg a zavart. A kieső szolgáltatások listájából nem lehet egy az egyben rekonstruálni, mi futott egy adott szerveren, mert a redundancia, az átterhelés és a másodlagos hibák ezt összekuszálhatják.
A helyreállítás sorrendje nem egyszerű prioritási lista
Egy nagyobb infrastruktúra-zavar első óráiban a kiesés látványos, később azonban rangsorolni kell az áram, a telekommunikáció, a vízellátás, az egészségügy, a fizetési rendszerek, a közlekedés és a közigazgatás között. A telekommunikációnak áram kell, az energiarendszer helyreállításához kommunikáció és digitális irányítás szükséges, a javítócsapatok mozgatásához közlekedés és üzemanyag, a kórházaknak pedig szinte mindegyik említett erőforrásra szüksége van. A helyreállítás maga is kölcsönös függőségekre épül: ahhoz, hogy egy területet helyreállítsanak, egy másiknak már működnie kellene.
Ágazatonként eltérő sorrendek találkoznak egy válságban
A magyar szabályozás több ágazatban épít prioritási logikát. Az elektronikus hírközlésben előzetes helyreállítási sorrendet kell meghatározni, a villamosenergia-rendszerben kiemelt szerepe van a black start képességnek, a földgázellátásban fogyasztói korlátozási sorrend működik, a távhőszolgáltatásban pedig a települési önkormányzat által jóváhagyott sorrend határozza meg a felhasználók besorolását. A rendszerszintű nehézség akkor kezdődik, amikor ezek az egyenként racionális sorrendek ugyanabban a válságban lépnek működésbe, és már az ágazatok között is elsőbbséget kell teremteni. A 2024. évi LXXXIV. törvény és a 2025-ben elfogadott, a kritikus szervezetek ellenálló képességére vonatkozó nemzeti stratégia ezért már számol az ágazatok közötti függőségekkel és a gyakorlatok szükségességével.
A tartalék nem korlátlan kapacitás
Lehet második adatközpont, tartalék hálózati útvonal, alternatív kommunikációs csatorna vagy tartalék emberállomány, mindez azonban addig működik kényelmesen, amíg csak a normál rendszer egy része kér segítséget. Ha egyszerre sok szolgáltatás akar ugyanarra a tartalék kapacitásra átterhelődni, a backup maga is szűk keresztmetszetté válhat. A reziliencia ezért nem pusztán azt jelenti, hogy valamiből kettő van: kapacitást, terhelést, időt, prioritást és helyreállítási képességet is jelent.
A 72 órás önellátás decentralizált tartalék
Az Európai Unió felkészültségi stratégiája a teljes társadalmat bevonó megközelítést jelöli ki, ennek része a lakosság legalább 72 órás alapvető önellátási képességének erősítése. A cél nem a félelemkeltés, hanem az, hogy válsághelyzetben az alapvető reakciókat ne az elejétől kelljen kitalálni. Ha sok százezer háztartás az első két-három napban képes saját alapfunkcióit fenntartani, azzal időt ad az államnak: kevesebb azonnali segítségigény keletkezik, a rendvédelmi, egészségügyi és katasztrófavédelmi kapacitás a valóban kiszolgáltatottakra koncentrálható.
A katasztrófát könnyebben elképzeljük, mint a választ
A veszélyekről látványosan jól tudunk beszélni, az összeomlásnak kész képi elemei vannak. Egy 60 magyar egyetemistával készített kutatás arról számolt be, hogy a résztvevők a negatív AI-jövőket sokkal részletesebben és plasztikusabban tudták elképzelni, mint a pozitívakat. A rezilienciához azonban az is hozzátartozik, hogy egy társadalom ne csak saját összeomlását tudja elképzelni, hanem a válaszát is.
A reziliencia legmélyebb formája az adaptivitás
A digitális rendszerek új függőségeket hoztak létre, és most ezekhez kell alkalmazkodnunk. Intézményi szinten az ágazatok közötti függőségeket közös gyakorlatokon és döntési helyzetekben is tesztelni kell, technikai szinten tudni kell, mekkora egyidejű terhelést bír el a tartalék, társadalmi szinten pedig a lakossági felkészültség csökkentheti az első napok rendszerterhelését. A tartalék időt ad, az idő lehetőséget teremt a helyreállításra, a helyreállítás tapasztalatot termel, a tapasztalatból pedig alkalmazkodás lesz. Nincs olyan rendszer, amelyet ne érne ütés; az marad fenn, amely képes elviselni, létfontosságú funkcióit megtartani, tanulni, majd úgy átalakulni, hogy a következő ütés ne ugyanott és ugyanúgy találja el.
