Ezermilliárdos tétel: a NATO elvárása átírhatja a magyar költségvetést
A NATO 2035-re a GDP 5 százalékának megfelelő védelmi és biztonsági ráfordítást vár el tagállamaitól. A cél szerint ebből 3,5 százalék a közvetlen védelmi kiadás, további 1,5 százalék pedig tágabb biztonsági és ellenállóképességi célokat szolgál, például kritikus infrastruktúrák védelmét, kiberbiztonságot vagy egyéb infrastrukturális beruházásokat.
A második világháború után az Európai Unióban jelentősen leépültek a védelmi kapacitások. Ennek a korszaknak két, egymást erősítő geopolitikai sokk vetett véget: a 2022-es orosz invázió egyszerre mutatott rá a nagy intenzitású háború biztonsági kockázatára és az európai haderők, illetve védelmi ipar kapacitáshiányaira, miközben az Egyesült Államok egyre nagyobb hozzájárulást vár európai szövetségeseitől, stratégiai figyelme pedig fokozatosan más térségek felé fordult.
Magyarország az elmúlt időszakban jelentősen növelte védelmi kiadásait: azok GDP-arányos szintje 2010 és 2025 között 1 százalékról 2 százalékra, az eredeti NATO-célkitűzés szintjére nőtt, és várhatóan fölé is emelkedik. A teljes költségvetési kiadáson belüli arány ugyanezen időszakban 2,1 százalékról 4,3 százalékra emelkedett. A kormány 2035-re a GDP 3,5 százalékára szeretné emelni a védelmi kiadásokat, ez a cél ugyanakkor markáns költségvetési kihívást jelent: a 2025-ös árakon évente további mintegy 1300 milliárd forintot igényel.
A többletforrás előteremtésének első lehetősége a költségvetési kiadások átcsoportosítása, illetve átcímkézése. Ezt a közgazdaságtan az „ágyú vagy vaj” dilemmájának nevezi, ahol a védelemre fordított többletforrásoknak alternatív felhasználási lehetőségei vannak, így a magasabb védelmi kiadások más szakpolitikai célok finanszírozását szoríthatják vissza. Magyarországon az átcsoportosítás lehetőségét szűkíti az idősödő népességből fakadó növekvő nyugdíj- és egészségügyi kiadási igény, valamint az energiabiztonsághoz, a zöld átmenethez, a közlekedési infrastruktúrához és az oktatáshoz kapcsolódó beruházási szükséglet. Az ilyen átcsoportosításoknak nemcsak gazdasági, hanem jelentős szakpolitikai és politikai költsége is lehet, ugyanakkor egyes kiadások átcímkézésére van lehetőség.
A második finanszírozási lehetőség az államadósság növelése, vagyis a védelmi kiadások hitelből történő finanszírozása. Az adósság további növelésének mozgásterét a kedvezőtlen költségvetési helyzet korlátozza, miközben az euró bevezetésére vonatkozó célok teljesítése önmagában is jelentős fiskális konszolidációt és szigorú adósságpályát tesz szükségessé. Kis, nyitott gazdaságként Magyarország fokozottan kitett a nemzetközi pénzügyi feltételek változásának. Ha a többletkiadásokat jelentős részben külföldi forrásból finanszírozzák, az a külső eladósodottság növekedéséhez és az ország külső sérülékenységének fokozódásához vezethet, a magasabb adósságállomány pedig jövőbeli kamatkiadásokkal jár.
A harmadik mód az állami bevételek növelése, elsősorban az adóterhelés emelésén keresztül. Ez nem költségmentes megoldás: a magasabb adóterhek mérsékelhetik a háztartások rendelkezésre álló jövedelmét és fogyasztását, illetve a vállalatok beruházási és fejlesztési forrásait, ezáltal a gazdasági növekedést és magát az adóalapot is.
A negyedik csatorna a gazdasági növekedés. A magasabb védelmi kiadások – amennyiben azok nagy része a magyar gazdaságban jelenik meg – a fiskális multiplikátorhatáson keresztül növelik a GDP-t, amelynek egy része a magasabb adó- és járulékbevételeken keresztül visszafolyik a költségvetésbe. Fontos azonban a védelmi kiadások importtartalma: minél nagyobb részük kerül külföldre külföldi termékek és szolgáltatások vásárlása miatt, annál kisebb rész stimulálja közvetlenül a magyar gazdaságot. Magyarország védelmiipari kapacitásai ugyan bővülnek, de a hazai gyártás továbbra is jelentős mértékben importra szorul.
Fenntartható, hosszú távú megoldást a hazai gyártókapacitások kiépítése jelent, ilyen próbálkozás a zalaegerszegi Rheinmetall-gyár vagy a kiskunfélegyházi kézifegyver-gyár. A helyi hadiipar fejlesztése kettős előnyt nyújt: a belföldi megrendelések adóbevételek formájában részben visszacsorognak a költségvetésbe és stimulálják a gazdaságot, miközben csökken a geopolitikai kiszolgáltatottság és erősödik a stratégiai ellátásbiztonság. Az exportálható védelmi ipari termékek további stimulust jelenthetnek, mindehhez azonban tudatos, a gazdaságpolitikával összehangolt védelmi ipari fejlesztések kellenek.
