Hitelességépítés jöhet a magyar gazdaságban, erősödhet a forint
A választások után látványosan javult a befektetői hangulat Magyarország körül, a külföldi befektetők érdeklődése továbbra is erős. Virovácz Péter, az ING Bank elemzője szerint a kezdeti várakozások után most a hitelességépítés időszaka következik, amelyben a befektetők elsősorban a tényleges gazdasági teljesítményt és a költségvetési folyamatokat figyelik.
Nemzetközi folyamatok irányíthatják a magyar eszközök mozgását
Az elemző szerint a következő hónapokban kevés konkrét, Magyarország-specifikus esemény látható, így a forint, az állampapírhozamok és a tőzsde mozgását egyre inkább a dollár árfolyama, az amerikai gazdaságpolitikai fejlemények és a globális befektetői hangulat alakíthatja.
2032 lehet a legkorábbi reális időpont az euró bevezetésére
Az euró bevezetésének politikai és intézményi alapjai már körvonalazódtak: megvan a politikai szándék, a kormányzat elköteleződött a jogállamisági feltételek teljesítése mellett, és megkezdődött a középtávú költségvetési tervezés. Virovácz szerint nem érdemes egyetlen látványos bejelentést vagy konkrét dátumot várni, mert az euró bevezetése többéves folyamat. A jelenlegi tervek alapján Magyarország 2030-ig teljesítheti a maastrichti kritériumokat, 2029-ben csatlakozhatna az ERM-II árfolyamrendszerhez, majd legalább két év árfolyam-stabilitási követelménye után válhatna az euróövezet tagjává. A legkorábbi reális céldátum így 2032 lehet.
A hiány a GDP 7 százaléka alatt is alakulhat
A költségvetési folyamatokban egyelőre nincsenek jelentős eltérések a kormányzati tervek és a bank előrejelzése között. Az idei hiány akár a GDP 7 százaléka alatt is alakulhat, miközben a hivatalos cél 7,5 százalékra emelkedett. A gazdaság teljesítménye kedvezőbb képet mutat, bár a GDP-adatok elsősorban a mezőgazdaság gyengébb teljesítménye miatt nem okoztak pozitív meglepetést. A legnagyobb eltérés a kamatkiadások várható alakulásában mutatkozik: az amerikai gazdaságpolitikai bizonytalanságok és egy esetleges újabb vámháború miatt a magasabb globális hozamkörnyezet sem zárható ki.
Nem számít kamatemelésre az ING
A november 2-i piaci adatok alapján a befektetők még 25 bázispontos kamatemelést áraztak 2028 nyaráig, az amerikai fejlemények hatására azonban megkezdődött a kamatemelési várakozások kiárazása. Virovácz szerint a magyar jegybanknak várhatóan nem lesz szüksége kamatemelésre, a korábbi szigorításokat jellemzően a forint gyengülése kényszerítette ki. Az alapforgatókönyv szerint az MNB 5,5 százalékon tarthatja az alapkamatot 2027 őszéig, ezt követően nyílhat tér a lazításra. 2027 végére 5 százalék, 2028 végére akár 4,5 százalék körül alakulhat az alapkamat.
A forint a régió egyik legstabilabb devizája lehet
Virovácz szerint látványosan megváltozott a Magyarországról kialakult befektetői kép: több nemzetközi befektető már a térség egyik biztonságosabb célpontjának tekinti az országot. A forint a kedvezőtlen geopolitikai környezet és a magas energiaárak ellenére is viszonylag szűk sávban, 363–370 között mozgott. A bank előrejelzése szerint a következő időszakban a 350–370 közötti euróárfolyam lehet a meghatározó, amelyet a költségvetési konszolidáció, az államadósság és a hiány csökkenése, valamint a folyó fizetési mérleg várható javulása támogathat. A túl erős árfolyam ugyanakkor nem feltétlenül előnyös az euró bevezetése előtt: a szlovák példa szerint a túlértékelt árfolyamon történő csatlakozás hosszabb távon versenyképességi problémákat okozhat. A 370 forint feletti euróárfolyam viszont olyan folyamatokat indíthatna el, amelyek gyorsíthatják a forint gyengülését.
1,8 százalékos növekedés jöhet 2026-ban
Az ING előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2026-ban 1,8 százalékkal, 2027-ben 2,7 százalékkal növekedhet, utóbbit a korábbi 3,1 százalékos várakozásról módosították az olaj- és gázárpálya felülvizsgálata után. A 2027-es inflációs várakozás 2,8 százalékról 3,5 százalék körülire emelkedett. A növekedés legfontosabb támasza jövőre a fogyasztás lehet, mivel a kormányzati intézkedések jelentős része az alacsonyabb jövedelmű háztartásokat érinti. A legnagyobb bizonytalanságot a mezőgazdaság jelenti: a 1901 óta mért egyik legszárazabb év és a második legforróbb nyár súlyos károkat okozott az ágazatban, a nyári csapadékmennyiség a szokásosnak mindössze mintegy harmada volt. A 2022-es aszály a GDP-t éves szinten közel 1 százalékponttal húzta vissza, a mostani visszaesés ezt is meghaladhatja. Ha elmarad a mezőgazdaság várt korrekciója, a 2,7 százalékos növekedési várakozás 2 százalék közelébe csúszhat.
