A rezsicsökkentés rendszere fenntarthatatlanná vált, átalakításra szorul
A 2013-ban bevezetett rezsicsökkentés jelenlegi formájában fenntarthatatlanná vált, és óriási terhet ró a magyar költségvetésre. A tehetősebbeket is indokolatlanul támogató rendszer átalakítása a kiugró államháztartási hiány miatt 2026-ra elkerülhetetlen lépéssé vált.
A szakmai javaslatok egy igazságosabb, sávos tarifarendszer bevezetését, a túlzott kedvezmények megvonását, valamint a valós költségek nyílt kommunikálását sürgetik.
A hatósági áras rendszer éveken át hatékony politikai eszközként működött, bebetonozva több százezer szavazó támogatását. 2021-ig a fenntartása nem igényelt érdemi költségvetési ráfordítást, ám a 2022-es tőzsdei áremelkedés mindent megváltoztatott. Bár a korábbi kormány az átlagfogyasztás felett már akkor piaci árakat vezetett be, 2022 és 2025 között így is több mint ötezer milliárd forintot emésztett fel az energiaárak mesterségesen alacsonyan tartása. A jelenlegi, 2026-os gazdasági helyzetben – a 7,5 százalékos GDP-arányos hiány mellett – ez az irány már tarthatatlan.
A nemzetközi szervezetek, köztük az Európai Unió és az OECD, régóta bírálják a magyar modellt. Legfőbb kritikájuk, hogy a rendszer eladósítja az államot, elriasztja a piaci szereplőket, és szociálisan kifejezetten igazságtalan. Mivel a kedvezmény a fogyasztás mértékéig jár, a nagyobb ingatlanokat fűtő, tehetősebb rétegek abszolút értékben jóval több állami támogatást kapnak, mint a valóban rászorulók.
A szakértők szerint a megoldást nem a rendszer azonnali kivezetése, hanem annak ésszerűsítése jelentené. A leginkább célravezető javaslat egy többsávos tarifarendszer bevezetése. Ez tartalmazna egy védett áras létminimum-sávot, egy beszerzési árakat mérsékelten követő normál sávot, valamint egy támogatás nélküli, magas fogyasztási kategóriát.
A költségvetési terhek további racionalizálása érdekében a hatósági árat csak az életvitelszerűen lakott ingatlanokra kellene korlátozni, megszüntetve a nyaralókra és garázsokra felvett extra támogatásokat. Szintén indokolt a napelemes, éves szaldóelszámolásban lévő háztartások gáz- és áramtámogatásának csökkentése, hiszen ők már eleve jelentős állami kedvezményben részesülnek. A gázfogyasztásnál is indokolt lenne egy új tarifalépcső beiktatása, mivel a statisztikák alapján a lakosság több mint 90 százaléka jócskán a jelenlegi kedvezményes határ alatt fogyaszt.
Több mint 13 éve változatlanok az energiaárak, miközben a reálbérek 2013 és 2026 között nagyjából megkétszereződtek. Bár a nyugdíjak reálértéke ennél jóval kisebb mértékben nőtt, az alacsony jövedelműeket célzott, szociális alapú kompenzációval kellene segíteni a teljes piacot torzító hatósági árak helyett. A rendszer igazságosabbá tételét szolgálhatná az is, ha az állam az adórendszeren keresztül vonná el a jogosulatlan kedvezményt a legmagasabb jövedelműektől.
A reformok megvalósítását azonban komolyan nehezíti az elmúlt évtizedek politikai kommunikációja. Kormányzati szinten sokáig tartotta magát az a mítosz, miszerint a rezsicsökkentést az olcsó orosz gáz és a multikra kivetett különadók finanszírozzák. Mára egyértelművé vált, hogy az orosz gáz ára a tőzsdei mozgásokat követi, a fogyasztáshoz kapcsolt különadókat pedig végső soron mindig a lakosság fizeti meg. Ugyanilyen beszédes a 2025 őszi narratíva egy állítólagos Trump-paktumról, amely a rendszer túlélését hivatott garantálni. A kormányváltást követően, 2026-ra azonban kiderült, hogy a rezsicsökkentés nem személyekhez kötött politikai alku, hanem nyers költségvetési kérdés.
Bármilyen átalakítás csak akkor lehet sikeres, ha a közvélemény tisztán látja a valós adatokat. Ha a társadalom megismeri az energiaárak befagyasztásának valódi, ezermilliárdos költségét, csak akkor tehető fel a kérdés, hogy megéri-e ragaszkodni a 13 évvel ezelőtti tarifákhoz, vagy ezeket a forrásokat az egyre romló állapotú egészségügyre és a közszolgáltatások fejlesztésére kellene fordítani.
