Vége a hagyományos pénzküldésnek? Már tesztelik az új rendszert a gigabankok
A legnagyobb brit bankok sikeresen lebonyolították a szektor szerint világszinten is az első, tokenizált betétekkel végrehajtott bankközi tranzakciókat. Az áttörés egy olyan blokkláncalapú pénzforma elterjedését vetíti előre, amelyet a Bank of England kifejezetten előnyben részesít a magánszektor által kibocsátott stablecoinokkal szemben.
A Lloyds, a NatWest és a Barclays két jelzáloghitel-kiváltási ügyletet bonyolított le tokenizált betétek segítségével, míg egy másik csoport – köztük a HSBC-vel – egy online piactéri vásárlást szimuláló, ügyfelek közötti fizetést hajtott végre. Az eredményeket a brit bankszövetség, a UK Finance jelentette be csütörtökön.
A tokenizált betét lényege, hogy a hagyományos bankbetétet nem a pénzintézet belső nyilvántartásában, hanem blokkláncon rögzítik. Jogi státusza és védettsége megegyezik a bankszámlán tartott pénzével, ám azonnali elszámolást tesz lehetővé, emellett programozható, vagyis csak meghatározott feltételek teljesülése esetén mozog a tőke.
A jelzáloghitel-kiváltásoknál például az összeg automatikusan szabadult fel az ingatlanátruházás megerősítését követően, míg a piactéri tesztnél a vevő pénzét csak a kézbesítés igazolása után utalták át az eladónak.
A valódi újdonságot a bankközi jelleg jelenti. A pénzintézetek több mint egy évtizede kísérleteznek blokklánc-technológiával, eddig viszont mindenki a saját zárt rendszerét építette, amely nem tudott kommunikálni a versenytársakéval. A tavaly indított „Great British Tokenised Deposit” projekt hét nagybankot – köztük a Barclays-t, a HSBC-t, a Monzót és a Nationwide-ot – köt össze egyetlen közös infrastruktúrán a Bank of England támogatásával.
A résztvevők célja, hogy 2027 első negyedévében három olyan digitális kötvényt bocsássanak ki, amelyek kereskedelmét és elszámolását tokenizált betétekkel végzik majd.
