Enyhén javult a magyar cégek hangulata, a fogyasztók kilátásai stagnáltak
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával és módszertanával végzett – legfrissebb felmérése szerint szeptemberben az üzleti világ hangulata enyhén javult, míg a fogyasztók kilátásai gyakorlatilag nem változtak az előző megkérdezéshez képest.
A várakozásokat összefoglaló GKI konjunktúra index 1 ponttal emelkedett, ami az augusztusi visszaesés utáni korrekciót jelzi. Január és július között az index 11 ponttal nőtt, ezzel négy és fél éves csúcsra ért fel, augusztusban viszont 4 ponttal csökkent.
Az ipar kivételével minden ágazatban romlott a bizalmi index
Szeptemberben az ipar volt az egyetlen ágazat, ahol a bizalmi index emelkedett, méghozzá 3 ponttal. Az építőipari index 1 ponttal, a kereskedelmi 2 ponttal, míg az üzleti szolgáltatói 3 ponttal mérséklődött.
Kissé javult a foglalkoztatási hajlandóság
A vállalkozások összesített létszámgazdálkodási várakozásait jelző foglalkoztatási indikátor kissé emelkedett augusztushoz képest. A következő három hónapban a cégek 8 százaléka készül létszámbővítésre, 12 százalékuk pedig annak csökkentésére. A nyár végén ez a két arány még 7, illetve 13 százalék volt.
Mind a négy vizsgált ágazatban a létszámcsökkentést tervezők vannak némi többségben a bővítést tervezőkkel szemben, ebben a tekintetben különösen pesszimistának bizonyultak az építőipari válaszadók.
Javult valamelyest az üzleti környezet kiszámíthatósága
A gazdálkodási környezet kiszámíthatóságának megítélése szeptemberben enyhén javult az előző felméréshez képest. Az ipari cégek kiszámíthatóbbnak érezték a környezetet, míg a kereskedő cégek e téren romlásról számoltak be.
Az ár-indikátor, amely a cégek értékesítési árainak következő három hónapban várható alakulását mutatja, a május és július közötti mérséklődés, illetve az augusztusi stagnálás után szeptemberben csak nagyon enyhén emelkedett. A következő három hónapban a cégek 18 százaléka tervez árat emelni, míg árcsökkentésre 8 százalékuk készül, szemben az augusztusi 16 és 7 százalékkal.
A fogyasztói bizalmi index stagnált
A lakosság hangulata és kilátásai szeptemberben lényegében nem változtak augusztushoz képest: a GKI fogyasztói bizalmi indexe stagnált. Mivel az index nem esett tovább, a megtorpanás inkább egy új szint kialakulására, semmint tartós romlásra utal.
A szeptemberi stagnálás mögött részmutatók szintjén heterogén folyamatok állnak, amelyek nagyjából kioltották egymás hatását. Az ország következő 12 havi gazdasági helyzetének megítélését tükröző mutató 1 ponttal csökkent, az elmúlt egy évi pénzügyi helyzet értékelése 5 ponttal nőtt, a következő 12 hónapra vonatkozó pénzügyi várakozás pedig alig változott. A nagy értékű fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségének megítélése viszont 4 ponttal apadt.
