412 ezer forintos állami támogatásra számíthatnak a tudatos megtakarítók 2027-től
A magyar megtakarítók 2027-től akár évi 412 ezer forint állami támogatást is kaphatnak, ha tudatosan kombinálják a különböző befektetési formákat. A maximális összeg elérésében kulcsszerepet játszik a jövőre visszatérő, államilag támogatott lakás-takarékpénztár, amely az egészségpénztári, nyugdíjcélú és gyermekcélú megtakarításokkal kiegészítve jelentős, 15 százalékot meghaladó támogatási arányt biztosíthat a saját befizetésekre.
Januártól új elemmel bővül a megtakarítási paletta, mivel a tervek szerint elindul a Wekerle+ lakástakarék. Az új konstrukció az első öt évben a befizetések után 10 százalékos, de legfeljebb évi 120 ezer forintos állami hozzájárulást garantál, amely a hatodik évtől 20 százalékra, azaz maximum 240 ezer forintra emelkedhet. Az évi 120 ezer forintos támogatás eléréséhez havonta 100 ezer forintot kell félretenni. Az előzetes információk alapján a pénztárak legalább 3 százalékos betéti kamatot is kínálnak majd, a támogatás megtartásának feltétele pedig a minimum ötéves futamidő és az igazolt lakáscélú felhasználás.
Az új lakástakarék megjelenése azt is jelenti, hogy a már meglévő lehetőségekkel együtt összesen évi 412 ezer forintra nő a megszerezhető állami támogatás maximális összege. Ehhez négy megtakarítási formát kell párhuzamosan fizetni, mégpedig egy egészségpénztári számlát, egy nyugdíjbiztosítást, egy gyermek után járó Babakötvényt, valamint a jövőre induló lakástakarékot. A teljes támogatási keret kimerítéséhez évente 2,72 millió forint, vagyis havi szinten nagyjából 227 ezer forint saját befizetésre van szükség.
Az egészségpénztári és a különféle nyugdíjcélú megtakarítások – mint az önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíjbiztosítás vagy a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) – után a befizetések 20 százaléka igényelhető vissza a személyi jövedelemadóból. Bár az egyes típusokra eltérő egyedi limitek vonatkoznak, az együttesen visszaigényelhető adó felső határa évi 280 ezer forint. Fontos feltétel, hogy a megtakarító fizessen legalább ennyi személyi jövedelemadót, máskülönben az adójóváírás nem érvényesíthető teljes körűen.
A képletet a Babakötvény teszi teljessé, amelynél a kincstári Start-számlára érkező befizetések 10 százalékát, maximum évi 12 ezer forintot tesz hozzá az állam a megtakarításhoz. Ezt havi 10 ezer forintos befizetéssel lehet teljes egészében kihasználni egy gyermek esetén, több gyermeknél pedig a támogatási összeg értelemszerűen többszöröződik.
A támogatások igénybevétele bizonyos kötöttségekkel is jár. Míg a nyugdíjcélú megtakarításokhoz jellemzően csak a nyugdíjkorhatár elérésekor lehet adómentesen hozzáférni, az egészségpénztári egyenleg rögtön felhasználható orvosi ellátásra, gyógyszerekre, vagy akár lakáshitel törlesztésére és iskolakezdési kiadásokra is. Számolni kell azzal is, hogy a jövő évi befizetések után járó adójóváírások leghamarabb 2028 tavaszán, az adóbevallások feldolgozása után jelennek meg a számlákon, miközben a végső egyenleget a működési költségek és a befektetési hozamok is befolyásolják.
Bár az öngondoskodási piac szereplői régóta szorgalmazzák a több mint tíz éve változatlan adó-visszatérítési limitek inflációkövető emelését – amely a 150 ezer forintos pénztári korlát esetében ma már 260 ezer forint körüli összeget indokolna –, a jövőre induló új lakástakarék mindenképpen érdemi bővülést jelent a hazai öngondoskodási lehetőségek terén.
