Bedőlt az OTP paraguayi befektetése: bankcsőd rázta meg az országot
Kedden reggel bedőlt Paraguay legnagyobb pénzintézete, az Ueno bank, miután a helyi jegybank a kritikus szintre süllyedt tőkemegfelelési mutató miatt elindította a szanálási eljárást. A csőd a magyar OTP-t is érinti, amely idén közel 10 százalékos részesedést szerzett a vállalatban.
Az országban jelenleg óriási a pánik, az ügyfelek ugyanis nem tudnak készpénzt felvenni. Az Ueno bukása azért is jelent hatalmas megrázkódtatást, mert a bank néhány év alatt kivételes sikertörténetté vált. A 2021-ben online pénzügyi szolgáltatóként indult cég a felnőtt lakosság 60 százalékát tette ügyfelévé. Lényegében ők modernizálták az ország korábban fejletlen, szinte kizárólag készpénzalapú pénzügyi rendszerét azzal, hogy bankautomatákat és POS-terminálokat telepítettek, valamint leegyszerűsítették a számlanyitást.
Bár a lakossági betétállománynak csak mintegy 9 százalékát kezelték, a tranzakciók és a mindennapi vásárlások terén egyeduralkodóvá váltak, robbanásszerű növekedésüket pedig a hagyományos Vision Banco 2023-as felvásárlása is segítette.
Az OTP idén két lépésben vásárolt részesedést a paraguayi bankban, a döntést elsősorban az Ueno sikeres és rendkívül gyors lakossági terjeszkedése motiválta. A bankcsoport az eseményekre reagálva hangsúlyozta, hogy csupán pénzügyi befektetőként, irányítási és menedzsmentjogok nélkül volt jelen a dél-amerikai cégben. Kiemelték, hogy a 47 millió dolláros befektetés szorosan illeszkedik a bankcsoport konzervatív kockázatvállalási politikájába. Ez az összeg az OTP több mint 18 milliárd dolláros saját tőkéjéhez mérten elhanyagolható, és az évi 3 milliárd dollárt meghaladó nyereségének is mindössze 1,5 százalékát teszi ki, így a paraguayi csőd pénzügyileg nem rengeti meg a magyar nagybankot.
A korábban rendkívül sikeresnek tűnő pénzintézet bukásának pontos oka egyelőre tisztázatlan, és a jegybanki közlemény sem bocsátkozott részletekbe. A helyi sajtóhírek szerint a bank egészségtelen mértékben hitelezte a tulajdonosi körhöz tartozó vállalatokat, emellett politikai összefonódásokat is sejtenek a háttérben. Az Ueno politikai beágyazottsága mindenesetre vitathatatlan, hiszen a paraguayi jegybank jelenlegi elnöke, Carlos Carvallo korábban az Ueno jogelődjét vezette, a most bedőlt pénzintézetben pedig számos állami szerv is tartotta a pénzét.
