Kiderült az igazság az őszi napéjegyenlőségről: mégsem igaz az, amit az iskolában tanultunk?
Szeptember 23-án az őszi napéjegyenlőséggel hivatalosan is kezdetét veszi a csillagászati ősz, ám a nappal és az éjszaka hossza a valóságban a légköri fénytörés miatt nem teljesen egyenlő egymással.
Bár a csillagászati esemény elnevezése napéjegyenlőség, a világos és a sötét órák száma ilyenkor sem pontosan 12-12 óra. A fizikai magyarázat a légköri refrakcióban, vagyis a Föld gázburkának fényeltérítő hatásában rejlik.
A fénytörés miatt a Nap már akkor is látható a horizont felett, amikor geometriailag még kissé alatta helyezkedik el. Ez a jelenség a napnyugtát is érinti, ugyanis a légkör az esti órákban is késlelteti a Nap látszólagos eltűnését. Emiatt a nappalok hossza az őszi napéjegyenlőség napján még néhány perccel meghaladja a tizenkét órát.
Csillagászati értelemben a jelenség azt a pillanatot jelöli, amikor a Nap a látszólagos égi pályáján áthalad az égi egyenlítőn, és az északi félgömbről a déli félgömbre lép át. Ez a nap egyben fontos fordulópontot is jelent a természet ritmusában: hivatalosan ekkor váltja fel a csillagászati nyarat a csillagászati ősz az északi féltekén, míg a déli féltekén ugyanekkor indul a tavasz.
