Visszatér a kétszeres olimpiai bajnok úszó, az 50 méteres mellúszásban célozza meg Los Angelest
A kétszeres olimpiai bajnok dél-afrikai mellúszó, Tatjana Smith bejelentette, hogy visszatér a versenysportba, és a 2028-as Los Angeles-i olimpián szeretne újra rajthoz állni.
A 29 éves sportoló a 2024-es párizsi olimpia után vonult vissza, ahol 100 méteren arany-, 200 méteren pedig ezüstérmet szerzett. Ezt megelőzően a 2020-as tokiói játékokon 200 méteren győzött, 100 méteren pedig a második helyen végzett, így összesen két olimpiai bajnoki címmel és két ezüstéremmel büszkélkedhet.
Smith úgy döntött, hogy ismét medencébe száll, fő célszáma pedig az 50 méteres mellúszás lesz, amely a Los Angeles-i olimpián debütál majd a programban.
„Hiányzik a víz” – mondta a dél-afrikai úszónő, hozzátéve, hogy a visszatérése „egy kicsit őrültség, egy kicsit ijesztő, és egyszerre nagyon izgalmas is”.
„Ez egy teljesen új kihívás, új szám, új verseny, de egyben egy új én is. Most először én választom az úszást, én választom a versenyszámot – egy olyan számot, amelynek még nincs története, és amelyben megpróbálhatok újat írni” – fogalmazott Smith, aki korábban a 200 méteres mellúszás világcsúcstartója volt.
Smith ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Los Angeles-i indulás egyelőre csak cél és nem ígéret, hiszen a versenyzéshez fel kell építenie a formáját, meg kell szereznie a kvalifikációt, és ki kell érdemelnie a helyét a rajtkövön.
