Rendkívüli figyelmeztetés érkezett: hónapokon belül megtörténhet, amitől egész Európa retteg
Európai hírszerzési vezetők figyelmeztetése szerint Oroszország hónapokon belül próbára teheti a NATO-t, a balti államok ugyanakkor óva intenek a pánikkeltéstől, amely Moszkva lélektani hadviselésének malmára hajthatja a vizet.
Az elmúlt hetekben jelentősen felerősödtek az orosz fenyegetéssel kapcsolatos figyelmeztetések Európában. Michal Koudelka, a cseh biztonsági szolgálat (BIS) vezetője kijelentette, hogy egy NATO-terület elleni behatolás, hamiszászlós provokáció vagy nagyszabású befolyásolási kampány akár hónapokon belül bekövetkezhet.
Koudelka azután nyilatkozott, hogy Donald Tusk lengyel miniszterelnök a parlament előtt hasonló hírszerzési értékelésekre hivatkozott, Emmanuel Macron francia elnök pedig megalapozottnak és jól dokumentáltnak nevezte a figyelmeztetéseket, majd rendkívüli egyeztetést hívott össze Párizsba.
A NATO keleti szárnyán fekvő balti államokban ugyanakkor visszafogottabban reagáltak a hírekre. Normunds Mežviets, a lett állami biztonsági szolgálat (VDD) főigazgatója elmondta, hogy nem látnak közvetlen támadásra utaló jeleket. Elismerte ugyan, hogy Moszkva határozottabb európai fellépésre készül, de hozzátette, egyelőre nyitott kérdés, hogy konkrét tervekről van-e szó, vagy csupán a félelem és bizonytalanság keltését célzó destabilizációs stratégia elemeiről.
A balti politikusok, akik éveken át bírálták Nyugat-Európát az Oroszországgal szembeni engedékenység miatt, most paradox helyzetbe kerültek, hiszen arra kérik egyes nyugat-európai kollégáikat, hogy fogják vissza a nyilvános retorikát. Jonatan Vseviov, az észt külügyminisztérium főtitkára is a közösségi médiában terjedő pánikot kifogásolta, és arra szólította fel a közvéleményt, hogy őrizze meg a nyugalmát, és továbbra is támogassa Ukrajnát.
A béketeremtési erőfeszítések továbbra sem mutatnak előrelépést. Thomas Nilsson, a svéd katonai hírszerzés vezetője szerint Moszkva nem érdekelt a valódi tárgyalásokban. Úgy véli, az oroszok továbbra is bíznak abban, hogy elérhetik stratégiai céljaikat, ezért a megbeszélésekkel csupán tárgyalási színjátékot folytatnak.
Abban mindhárom hírszerzési vezető egyetértett, hogy Oroszország európai szabotázskampánya az elkövetkező hónapokban minden bizonnyal fokozódni fog. Nilsson fordulópontnak nevezte a lipcsei repülőtérnél történt drónincidenst, amelyet a német hatóságok az orosz hírszerzésnek tulajdonítanak. Mežviets szerint Moszkva a pánikkeltést célzó, szinte találomra elkövetett gyújtogatásoktól egyre inkább a konkrét célpontok – így a vasúti infrastruktúra, az Ukrajnát támogató létesítmények és a hadiipari egységek – felé mozdul el. Koudelka hozzátette, hogy a szabotázsakciók az európai titkosszolgálatokat is túlterhelik, hiszen immár minden tűzesetnél és műszaki meghibásodásnál mérlegelniük kell a szándékos támadás lehetőségét.
