Brutál áremelés az okmányirodákban: a jogosítványt és a forgalmi engedélyt is érinti
Újabb drágulással szembesülnek az autósok és az ügyintézők Szerbiában: szeptember 12-től több belügyminisztériumi szolgáltatásért is többet kell fizetni.
A jogosítvány kiállításának díja 2115 dinárról 2304 dinárra, azaz 6557 forintról 7142 forintra emelkedett. A forgalmi engedély díja 1970 dinárról 2168 dinárra, vagyis 6107 forintról 6721 forintra nőtt.
A rendszámtábla már 1380 dinárba, azaz 4278 forintba kerül, míg a forgalmi engedély, a rendszámtáblák és a matrica együttes cseréje 5489 dinár helyett 5684 dinárba, mintegy 17 620 forintba kerül.
A belügyminisztériumi szolgáltatásoknál a korábbi illetékek mellett most már a dokumentumok technikai előállításának költségét is meg kell fizetni. A belgrádi rendőrkapitányság szerint hosszabb idő után végrehajtott, minimális mértékű korrekcióról van szó, amely kizárólag ezt a költségelemet érinti.
Szeptember 12-től többek között a személyi okmányok, a közokiratok és a rendszámtáblák kiállításáért is többet kell fizetni.
