Új lakhatási forma hódíthatja meg Budapestet: már 110 ezer forintért is lehet szobát bérelni, de van egy csavar
A budapesti albérletpiacon egyre nehezebb megfizethető lakást találni, a nagyvárosi életnek azonban van egy kevésbé látványos problémája is: az elmagányosodás. Erre kínálhat alternatívát a coliving, vagyis a közösségi lakhatás, amelyben mindenkinek saját szobája van, a konyhát, a nappalit és más közösségi tereket viszont megosztják egymással a lakók. Egy óbudai lakásközösségben a szobák havi 110–180 ezer forintba kerülnek.
A projekt alapítói szerint ez jóval több egy közösen kivett albérletnél, hiszen a beköltözők nem csupán lakótársakat, hanem egy tudatosan kialakított közösséget is választanak. Madaras Petra, a CoHousing Budapest Egyesület egyik alapító tagja és jelenlegi társelnöke szerint alapvető különbség van a coliving és a cohousing között. Utóbbi inkább egy nagyobb léptékű közösségi lakhatási forma, ahol a lakók már a tervezésbe is beleszólnak. A coliving ezzel szemben inkább egy albérlethez hasonlít, ahol a saját tér elsősorban a bérelt szoba, azon kívül pedig közös helyiségek állnak rendelkezésre.
„Itt fontos az, hogy ez egy tudatos döntés eredménye, hogy ők a közösséget választják, nem pedig egyedül szeretnének bérelni mondjuk egy szobát valahol” – fogalmazott Madaras Petra. Szerinte a közösségi együttélés egyik lehetséges válasza lehet arra a magányérzetre, amelyet a nagyvárosi élet és a társadalmi kapcsolatok átalakulása erősít.
Az óbudai lakásközösségi projektet hárman hozták létre. Babos Annamária, a Cohousing Budapest Egyesület társelnöke és a projekt egyik tulajdonosa elmondta, hogy az ingatlant kifejezetten hat ember kényelmes együttélésére alakították át. A tervezésnél a tárolóhelyekre, a mosdók kapacitására és a közös helyiségek használhatóságára is figyeltek. A lakók kiválasztása kérdőívvel és személyes beszélgetésekkel történt, a leendő bérlők pedig a szobák végső árának és elosztásának kialakításában is részt vehettek.
A közösséghez csatlakozók egészen különböző élethelyzetekből érkeznek. Marci Tinnyéről költözik Budapestre, és asztalosnak tanul. A közösségi lakhatásra a Facebookon talált rá, és azért tetszett meg neki a lehetőség, mert „önmagában egy kicsit olyan ijesztő Budapestre felköltözni, de így, hogy közösségben, így kevésbé ijesztő”. Maros Kriszta Tatabányáról érkezik, mentálhigiénikusként fog dolgozni, emellett pszichológushallgató. Korábban közel négy évig élt egyedül, és a fővárosba költözés előtt már tudatosan kereste a közösségi lakhatás lehetőségét.
Zoltán asztalosként dolgozik, korábban szoftverfejlesztéssel foglalkozott. A Covid-járvány után több korábbi közössége is felbomlott, ezért új kapcsolódási lehetőségeket keresett. Tóth Boglárka szabadúszó művészként és művészeti, valamint angoltanárként dolgozik, kilenc év után költözött haza Angliából. Úgy látta, hogy az egyedülélés helyett emberileg is jobb lehet számára egy közösség, ráadásul az anyagi szempontok is ebbe az irányba terelték.
A lakók közül többen is arról beszéltek, hogy a döntésükben nem feltétlenül a lakbér csökkentése volt az elsődleges. Egyikük úgy fogalmazott, hogy korábbi albérletéhez képest várhatóan nagyjából ugyanannyit fog fizetni, de egészen más életminőséget kap. „Nem egy üres házba jövök haza a munka után, hanem lehet, hogy éppen együtt fogunk majd vacsorázni, vagy vacsorát főzni, vagy játszani valamit, vagy csak egyszerűen beszélgetni” – mondta.
A közösségi lakhatásnak persze ára is van, és nem kizárólag pénzügyi értelemben. A közös konyha, a nappali és a háztartási feladatok megosztása kompromisszumokat követel, a lakóknak pedig a házirendhez és egymás szokásaihoz is alkalmazkodniuk kell. Az egyik megszólaló például arról beszélt, hogy az egyedülélés során megszokott reggeli zenehallgatásról kell majd lemondania, mások pedig a közös döntéshozatal és a házimunka igazságos elosztásának nehézségeit emelték ki.
A projekt a tulajdonosok számára befektetés is. Babos Annamária elmondta, hogy hárman vásárolták meg az ingatlant, amelyet a rosszabb állapota miatt viszonylag kedvező négyzetméteráron tudtak megszerezni, ugyanakkor jelentős felújításra volt szükség. A fejlesztés előtt üzleti tervet és megtérülési számításokat készítettek, a szobák árát pedig úgy határozták meg, hogy belátható időn belül megtérüljön a befektetett pénz és munka.
A szobák havi 110–180 ezer forintos díja a mérettől és az elhelyezkedéstől függ, a piaci árhoz viszonyított helyzetük azonban nem egyértelmű, hiszen sok múlik azon, hogy egy egyszerű szobabérléssel vagy egy önálló, felújított garzonnal hasonlítjuk össze. A coliving ugyanis nem feltétlenül mindenkinek való, de azok számára, akik megfizethető lakhatást és új közösséget keresnek, érdekes alternatívát jelenthet.
