Ideiglenes strand nyílhat jövő nyáron a Fertő tó magyar oldalán
Ideiglenes strand nyílhat jövő nyáron a Fertő tó magyar oldalán, ahol a tíz évvel korábbi terveknél 80 százalékkal kisebb beépítéssel számol a mostani fejlesztési koncepció – hangzott el pénteken Sopronban, a terveket bemutató lakossági fórumon.
Szemerey Samu, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium építészeti és magasépítési beruházásokért felelős államtitkára a fórumon elmondta, hogy a lehető legrövidebb időn belül szeretnék kiírni a feltételes közbeszerzést az ideiglenes strand megvalósítására. A cél az, hogy amíg a fejlesztések zajlanak, elérhető legyen magyar oldalon is a tó, és lehessen benne fürdeni.
Az államtitkár kulcsfontosságúnak nevezte az ideiglenes strand megépítését és a partra vezető út már elkezdett felújításának befejezését. Hozzátette: a jövő év elején elindulhat a tervezési folyamat a tényleges fejlesztésre, amit majd engedélyeztetnek, végül kiírják a közbeszerzést. Ezt a folyamatot hosszabb távú és ambiciózusabb programnak nevezte, jelezve: várhatóan a 2030-as évek elejéig fog tartani, mire teljesen elkészül a beruházás.
A helyiek észrevételeit személyesen tolmácsolják
Hallerné Nagy Anikó, a Tisza Párt Sopron és környéke országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke azt mondta, hogy személyesen fogja a helyiek észrevételeit tolmácsolni a minisztérium felé a tényleges tervek elkészítésére. Megfogalmazása szerint végérvényesen lejárt már az az idő, amikor a politika a fejünk fölött, a hátunk mögött sötét szobákban hozhat döntéseket az életünkről.
Hangsúlyozta, hogy a Fertő tó a térségben élők számára jelentőséggel bír, és senki sem gondolta, hogy a beruházás ennyire elnyúlik, és ennyire tragikussá válik. Felidézte: amikor világossá vált, hogy a beruházás egy szűk gazdasági kör projektje, voltak, akik tiltakoztak, újra meg újra kimondták, hogy a helyiek ezt másképp szerették volna. Jelezte, hogy az eddig megvalósult elemeket és az arra költött pénzt is megvizsgálják, mert az újrakezdéshez pontosan tudni kell, mi maradt ránk az előző korszakból.
Részben elkészült közművek, tervek a déli kikötőre
Tima Zoltán építész, a Közúti Zrt. tervezési igazgatója tájékoztatása szerint a közművek és a kikötők részben elkészültek, az északi vitorlás kikötőt ideiglenesen üzembe helyezték, ugyanakkor nincs rendes közműkapcsolata. Részletezte, hogy a déli kikötő a korábbi kikötő helyén létesülne, ahol a horgászok kishajóit is el lehetne helyezni.
A vitorlásoknak ott egy épületet építenének. Kialakítanának egy a korábbinál nagyobb strandot, ahol három épület kapna helyet. Az egyikben tó fölé nyúló terasszal rendelkező étterem, a többiben egyebek mellett kiszolgáló helyiségek és öltözők kapnának helyet. Kialakítanának egy belső tavat, szintén fürdési lehetőséggel. A bekötőút felújításával kerékpárutat is építenének, emellett parkolókat, buszfordulót, sportpályát alakítanának ki. A koncepciótervről azt mondta, hogy társadalmi igény esetén megvan benne a továbbfejlesztés lehetősége.
Egyelőre nem lehet felelősséggel nyilatkozni az összegről
Szemerey Samu a fórumot követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a teljes beruházást érintően a fejlesztés összegéről egyelőre nem lehet felelősséggel nyilatkozni, mert a terv véglegesítéséig még több elem ki- vagy bekerülhet a jelenlegiből. Jelezte, hogy a teljes tervezési folyamatba bevonják a civileket és a természetvédő szervezeteket.
Hallerné Nagy Anikó arról beszélt, hogy a Fertő tó ügye nemcsak a választókerülete ügye, akár környezeti katasztrófa kérdéseként vagy nagyon fontos beruházásként is tekintenek rá. A finanszírozás kérdéséről úgy fogalmazott, hogy a kormány minden létező területen komoly financiális nehézségekkel számol a költségvetési hiány mellett, ugyanakkor mindent el fog követni, hogy a beruházás első üteme finanszírozható legyen.
A Fertő tó magyar partszakaszának fejlesztéséről 2015-ben a Modern városok program részeként döntöttek. A beruházást az állami tulajdonú Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Kft. indította el. Az eredeti tervek szerint megújították volna a strandot, sportközpontot, ökocentrumot, szálláshelyeket hoztak volna létre, emellett megújították volna a sétahajó kikötőt, valamint új kikötőt alakítottak volna ki a vitorlások és a csónakok számára.
Az előzetes tervek szerint a fejlesztés 30 milliárd forintból valósult volna meg két ütemben, 2021-re. A fejlesztést 2022 nyarán forráshiányra hivatkozva felfüggesztette a kormány. A beruházás megvalósítása ellen a kezdetektől tiltakoztak helyi civilek és ellenzéki politikusok, emellett osztrák környezetvédők is aggodalmukat fejezték ki. 2023 júniusában Lázár János építészeti és közlekedési miniszter bejelentette a beruházás folytatását. A 400 hajó és csónak befogadására alkalmas északi kikötőt 2025 májusában adták át, a partszakasz egy része azóta látogatható.
